Zalavári József (1955, Pécs) szobrász, formatervező és egyetemi oktató. 1985-ben diplomázott ipari formatervezőként a Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), majd Budapesten megalapította saját designstúdióját, a Zalavári Designt. Oktatói pályáját alma materében kezdte, később a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Soproni Egyetem oktatójaként dolgozott. Kutatási területének középpontjában a designökológia áll, amelyet több publikációjában is feldolgozott. Munkásságát 2008-ban Ferenczy Noémi-díjjal ismerték el. Tagja a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, valamint a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Szobrász Társaságnak.
Zalavári alkotói szemléletét a formatervezés és a szobrászat határterületén kialakított gondolkodás határozza meg. Szobrai a geometrikus absztrakció nyelvén fogalmaznak, miközben organikus növekedési folyamatokat, szerkezeti feszültségeket és a természet formaképző logikáját idézik meg. Letisztult plasztikai rendszereiben a tömeg és az üresség, az egyensúly és a dinamika, valamint a zárt és nyitott formák közötti viszony válik meghatározóvá.
Formatervezői hátteréből fakadóan művei egyszerre rendelkeznek mérnöki pontossággal és érzékeny plasztikai karakterrel. Az acél, a fa és a kő használata során az anyag szerkezeti tulajdonságait nem csupán technikai adottságként, hanem a formaalakítás aktív részeként kezeli. Szobrai gyakran egyetlen gesztusból kibomló, organikus rendszerekként jelennek meg, amelyekben a geometria nem merev szabályrendszer, hanem a természet belső rendjének absztrakt leképezése.
Pályája során a design és a képzőművészet egyaránt meghatározó szerepet játszott. Számos ipari formatervezési projekt, köztéri szobor és kiállítás fűződik a nevéhez, legismertebb köztéri alkotása a Budapesten felállított Gömböc-szobor (2017). A magyar designélet meghatározó alakjaként aktívan részt vett a Zsennyei Nemzetközi Design Workshop és a Szerencsi Iskola és Művésztelep szakmai munkájában.